Kedves Érdeklődők!

Sajnálattal, de a vírus-járvány terjedését megállítani akarók felelősségével úgy döntöttünk, hogy az Agykutatás Napjai Budapesten rendezvényt nem tartjuk meg március 17-18-án.

A szervezők köszönik az eddig is megnyilvánult érdeklődést. Reményeink szerint, egy későbbi időpontban lesz módunk az esemény megszervezésére. Erről értesítést küldünk, és előre is örömmel várunk minden érdeklődőt.

Szervezők


2020-ban XVII. alkalommal kerül megrendezésre az agykutatást népszerűsítő Brain Awareness Week (Dana Foundation) nemzetközi program részeként az Agykutatás Napjai Budapesten rendezvény.

A rendezvény célja, hogy minél szélesebb körben betekintést nyújtson az agykutatás eredményeibe és módszereibe. Az elmúlt 15 év alatt voltak olyan rendezvények, melyek kizárólag újságíróknak, tanároknak szóltak. Az utóbbi években mindezen változtattunk, így korosztálytól, szakmai képzettségtől függetlenül minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk! Eddigi években örömmel tapasztaltuk, hogy sok általános és középiskolás csoport is ellátogatott a rendezvényünkre. Ezúton is külön felhívnánk a figyelmet, hogy szívesen várunk új és régi-visszajáró csoportokat is!

Évről évre más-más agykutatással kapcsolatos érdekes témával, és a témának megfelelő programokkal készülünk a látogatók számára. Korábbi évek témái között szerepelt: Gének és az agy, Kreativitás/képzőművészet, Agy és az idő kapcsolata,  Probléma megoldás és szociális kapcsolataink kialakulása.

Idén a következő kérdéskört járjuk körbe: Mit tár fel az agykutatás a „normális” és deviáns viselkedés biológiai hátteréről?  Az idei programot itt fogjátok megtalálni.

Az aktuális tematika mellett minden évben állandó programokkal is várjuk látogatóinkat, mint a Viselkedés-tudományok játszóháza, Agyunk képekben – képek az agy szerkezetéről és működéséről, A viselkedés idegtudományi háttere – előadások, Fejezetek az agykutatás történetéből (tárlatvezetés a ELTE Biológiai Múzeumban) és így tovább.

2015 óta egy új programmal egészült ki rendezvényünk, mely során a látogatók nem csak előadásokat hallgathatnak, hanem maguk is átélhetik – tesztelhetik magukat – kipróbálhatnak különböző vizsgálati módszereket (agyhullámokkal irányított számítógépes játék, hazugság vizsgálat, kézremegés és egyensúly vizsgálat, szemmozgás vizsgálat), mellyel megismerhetik, hogyan működik az agyunk! Végül, de nem utolsó sorban bátran lehet kérdezni a kutatóktól is!

Reméljük felkeltettük az Érdeklődésedet!

Szeretettel várunk:

2020. március 17-18.
ELTE TTK lágymányosi kampuszán
(Budapest, Pázmány Péter stny 1/C, 1117)